Az aláírásunk kellett egy elkészített dokumentumra, véletlenül a vád helyett az ítéletet olvasták fel a tárgyalásunkon.
Az iskola privatizációról tartott második "megbeszélés" megmutatta, hogy senki sem kiváncsi a szakmai véleményünkre; az sem aki eljött a képviselők közül, az sem, aki teniszezett ezidő alatt, vagy szokásos köreit rótta az "apák boltjában". Sajnos nincsen a birtokomban a nevelőtestület levele, amelyet nagy naívan még valamiféle partneri viszony szellemében írtunk. De ezután az este után világosan láttam, hogy vége. Hogy hiába lapátoltam a törmeléket az iskola padlásáról, hiába pályáztam és küzdöttem a szaktantermemért, hiába hortam oda a felszereléseimet, hiába volt az össze népnevelős allőr, a tervek, a gyerekekkel töltött délutánok, hétvégék. Egyetlen erényem sincsen felírva az oktatási bizottság elnökének régi noteszébe, de -megmutatta - számtalan a bűnöm. Valahogy így dohogtam.
Persze az igazi csattanó másnap jött, amikor kiderült, hogy egy szorgos méhecske az egész ülést közvetítette a telefonján.. Na kinek? Erről majd holnap
Utolsó kommentek